Törpe Cochin-Selyemtyúk- Lábtollas Törpetyúk És Bóbitás Fajtaklub
Törpe Cochin-Selyemtyúk- Lábtollas Törpetyúk És Bóbitás Fajtaklub
Törpe cochin
 
Menü
 
Kiállítások
 
Fordítások/cikkek
 
Klubtagok a neten
 
M.G.K.SZ. és Fajtaklubok
 
Törpe Lábtollas fajtaleírása


                               Lábtollas törpe baromfi

 

Eredete: Ezt a feltűnően erőteljes lábtollazattal rendelkező díszbaromfit először Kr. u. 60-ban említi meg Columella „De re rustica” c. könyvében. Ezután Hosszú ideig nem találtak róla feljegyzéseket, a következőt 1600-ban Aldrovandi jegyezte le „Ornithológia” c. művében. A mai lábtollasok közvetlen őseit a 18. században említik először. Oroszországban S. P. Pallas szerint 1870 körül létezett már ez a törpetyúkforma Németországban J. M. Bechstein már 1763 tájékán készített róluk feljegyzéseket. 1886-ban az első klubszemlén állítottak ki először Németországban Lábtollas törpe tyúkokat. E röpke bemutatás szerint tehát ez a fajta joggal, az ős törpe baromfi fajták nem túl nagy, azonban gyönyörű csoportjához tartozik.

Származását tekintve a fent említettek alapján is jól látszik a fajta kiindulása, ami Európa, főként Németország.(Ezért is nevezték régebben Német törpe lábtollasnak, de a hivatalos az Európa szövetségben elfogadott neve: Lábtollas törpe baromfi.)

Összbenyomását tekintve egy erőteljes comb és lábtollazattal rendelkező, nem túl magas ám lábtollazata miatt alacsonynak tűnő, minden irányból kerek formát mutat.

Méretei: súly,    kakas:800-850g           - a fiatal egyedek

                         tyúk:  700-750g             mindkét ivarnál:600-650g-osak.

                  

                   Gyűrű: kakas :  16mm-es

                               tyúk   :  15mm-es

 

Forma, és fej: Az alaki jegyeket a nyak-, hát- és a farkvonal lírai alakja, a széles, előredomborodó és magasan hordott mell és a lefelé tolt, lazán tartott szárnyak határozzák meg. Minden testvonalnak kereknek kell lennie, a törzsnek rövidnek, a hátnak szépen íveltnek. A magasan tartott farok enyhén szétterül. Fontos fajta jellemző a lábszár és a láb tollazata. A közepesen hosszú lábszárakon a tollazatnak sűrűnek kell lennie, a zárt láb tollazat csak a tollas középső és külső lábujjak révén jön létre. A combokon tollkarima alakul ki, amitől az állás mélyebbnek tűnik, mint amilyen valójában.

A fej függelékei és a csőr inkább rövidek. A kakas és a tyúk kicsit egyszerű tarajt viselnek, melynek vége követi a tarkót. A lehetőleg kicsi, kerek füllebenyek vörösek. Ügyelni kell, hogy a toroklebenyek ne legyenek túl hosszúak a kakasoknál. A szem pirosas színű a láb színe kékes, a fehéreknél világosabb szín megengedett. A szakállas tollaslábú törpék, az utóbbi években tovább terjedtek. Az állszakáll telt legyen, a pofaszakáll tollakban gazdag, és terebélyes legyen. Fontos még, hogy a szakállasoknál a kakasnak sörényszerű nyaktollazata, a tojónak nyakfodra legyen

 


 
Törpe páduai
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Pontos Idő
 
Számláló
Indulás: 2008-11-09
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Díszbaromfisok, galambászok
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre